Fokozatrendszer

A Wing Tsun Kung-Fu fokozatrendszere 12 tanulófokozatot és 12 mesterfokozatot különböztet meg. A fokozatokat a tanulók pólójára varrt különböző színű szilvavirágok jelezik.

Tanuló fokozatok:

1 - 4-ig Kezdő

     

5 - 8-ig Középhaladó

        

9 - 12-ig Haladó

        

Mesterfokozatok:

  • 1 - 4-ig Technikus
  • 4 - 8-ig Gyakorlatvezető
  • 9 - 12-ig Nagymester


A mesterek szilvavirág fokozata fekete alapon arany.

A szilvavirág

Az első fa, amely tavasszal virágba borul a szilva. Épp ezért Kína szerte nagy becsben áll. A szilvavirágok megjelenése egyértelmű jele a tavasz beköszöntének, de a szilvavirág maga a tél jelképvirágának számít, a négy évszakot reprezentáló virágok egyike. A bambusz és a fenyő mellett ő a harmadik tagja annak a csoportnak, melyet a "hideg időszak három barátja"-ként emlegetnek.

A szilvavirág fokozatok a szilvafa virágját ábrázolják. Kezdetben fekete, akár a halálból született élet. Majd a mag kipattan, az élet utat tör magának (piros). Aztán jön a narancs, a citrom, míg eljutunk a levélhez, a hajtáshoz (zöldek), majd megjelenik a virág (kék, bíbor), aztán a termés (arany/ezüst), majd eljutunk a mesterfokozat fekete alapon aranyáig.

A fokozatjel alakjával kapcsolatban, az öt szirom akár az öt elemet is jelképezheti: tűz, föld, fém, víz, fa.