A Kelet-Európai Szövetség

A 70-es évek végén Jugoszláviában karate mesteroktatók láttak Londonban egy nagyon színvonalas Wing Tsun bemutatót, melyet Leung Ting nagymester tartott. Meghívták a nagymestert hazájukba szemináriumot tartani, és mivel szerették volna elkerülni, hogy a nyugati Wing Tsun Szövetséghez tartozzanak, megkérték Leung Ting nagymestert, hogy hozzák létre a Kelet-Európai Wing Tsun Szövetséget, az E.E.W.T.O.-t. Ennek célja, a kelet-európai országokban lévő oktatók továbbképzése és tanítása, a nyugat-európai szövetségtől való elhatárolódás volt. Ennek érdekében a 80-as évek elejétől Leung Ting nagymester minden évben többször is ellátogatott Jugoszláviába, hogy minél hamarabb, minél magasabb szintre emelje a már létrejött E.E.W.T.O. oktatóit. A nagymester látogatásai során kidolgozott egy kéziratot, amely a Wing Tsun különleges edzésprogramját tartalmazta, mely a tanítványokat a harcra való felkészítésben segítette. Ebből a kéziratból egy-két évvel később született a Dinamikus Wing Tsun című könyv.

Érdemes megjegyezni, hogy egy ideig még Angila is az E.E.W.T.O. tagja volt. Az akkori Egyesület vezetése szigorúan ügyelt arra, hogy megőrízze a kínai ág stílusjegyeit - a diákok hordhatják a kínában is hivatalos wing tsun emblémás pólót, és a hivatalos kínai diplomát kapják meg. Az E.E.W.T.O. nem egyfajta név, egy megnevezés, hanem jóval inkább a Hong-Kong-i központhoz való tartozást és a rengeteg magas színvonalú komoly edzést jelképezi.

A 80-as évek közepén országunkba látogattak a jugoszláv oktatók és segítettek elterjeszteni a Wing Tsun-t. Ebben az időben amilyen dinamikusan kezdett fejlődni a magyarországi szövetség, úgy kezdtek hanyatlani a jugoszláviai wing tsun klubok. Részben az ország gazdasági válsága miatt, másrészt pedig a két ország vezetője teljesen más irányt képviselt. (Jugoszláviában boksszal kevert wing tsun-t kezdtek oktatni.) Hasonló okok miatt épültek le a Lengyelországi iskolák is a 80-as évek végére.

Si-Fu Máday Norbert a E.E.W.T.O. jelenlegi vezetője az utolsó aktív tagja az egykori E.E.W.T.O. instruktorai közül, hiszen mások vagy befejezték vagy letérve az útról más "ving csunban" folytatták pályafutásukat. Jelenleg 8. mesterfokozatban van, az egykori E.E.W.T.O. vezetőjével szemben, aki 5. mesterfokozaton volt. 2003-ban Leung Ting nagymester fiává fogadta Si-Fu Máday Norbertet egy közös teázási szertartás keretében. Si-Fu-t felkérték az USA vezetői posztjára is, de nem fogadta el a magyar diákokhoz való kötődése miatt. 2004 októberében az utolsó pillangókés technikát is megtanította Leung Ting nagymester Si-Fu Máday Norbertnek, aki ezzel a legmagasabb szintű Wing Tsun technikákat is elsajátította.

Az "új" E.E.W.T.O. felépített egy erős iskolát Magyarországon, visszavitte a Wing Tsun-t Lengyelországba, Litvániába, Lettországba és Észtországba, megőrizve a régi E.E.W.T.O. hagyományait, ötvözve a Leung Ting nagymester által tanított új technikákkal és szemlélettel. Az E.E.W.T.O. megtartotta a hivatalos uniformist és a szilvavirág fokozatokat is, valamint az oktatók a hivatalos Leung Ting által kiállított mesterdiplomát kapják, és személyesen Leung Ting nagymester előtt vizsgáznak!